Örömök

A laptopom ismét felmondta a szolgálatot, így nem tudok olyan gyakran írni, mint szeretném, és sok a munka is hála Istennek. Tegnap leesett egy nagyobb mennyiségű hó és ez új okot adott kis családomnak örömködni és szánkózni a dombokon! :)

Odaérve a szánkópályához érdekes látvány fogadott. A domb tetején 30-40 szülő csoportosult, a pályán pedig 4-5 szánkó suhant lefelé a boldog gyermekarcokkal. A felnőttek velünk lehettek egykorúak, jó harmincasok. Vajon mi végre nem tudták úgy elengedni magukat, hogy önfeledten, a pillanatnak élve játsszanak, bolondozzanak a gyermekükkel? No nem azért mert nem volt elég vízhatlan a rucijuk, inkább azért, mert a hó alatt nem látszik a címke :)

Tisztelet a kivételnek, volt olyan apuka, akinek a bukkanó alatt reccsent a szánkója :) Ők nagyon vidámak voltak, igaz, volt náluk egy kis lélekmelegítő, amit minden csúszás után kóstolgattak. :)

Zongorázni lehetett a különbséget az ő gyerekeik és azok közt, kiknek a szülei csak fentről kiabáltak lefelé: Vigyázz, jobbról jönnek, vigyázz, elütnek!

Évszaktól és időjárástól függetlenül vannak, akik élvezik az életet, és vannak, akiknek semmi nem elég jó. Akár süt a Nap, akár esik az eső a facebookon mindig számos elégedetlenkedő hozzászólást olvasok. Nyáron túl meleg van, télen meg miért nincs nyár? 

 

Valahol olvastam egy kínai közmondást: Örülj, ha esik az eső! Mert, ha nem örülsz, akkor is esik!

Mi megpróbálunk e szerint élni! Nem is tehetnénk másképp, hisz a világ nem a mi kívánságunk szerint halad, meg kell találnunk benne a helyünk és jól kell érezzük magunkat.

Bele sem merek gondolni abba, hogy hányféle kedélyállapot javító vagy "tudatmódosító szerrel" élnék, ha mindig azt lesném, hogy mi a nem jó, miben szenvedünk hiányt. Napokig tudnám sorolni! Ahogyan azt is, miért vagyok hálás. Egyikkel sem untatlak benneteket!

Ugyanazt az életet lehet kétféleképp nézni! Csak rajtam múlik, hogyan viszonyulok hozzá, hogyan gazdálkodom azzal, amit a Jóisten adott.

No ne gondoljatok valami nagy dolgokra! Én minden nap tudok ugyananak örülni. Nem, nem megbolondultam, hanem megtanultam!

Mikor olyan gyermeked van, aki a türelmedet, világlátásodat, egodat és maximalizmusodat tépázza minden nap, akkor vagy megsavanyodsz és átkozottul szerencsétlennek érzed magad, vagy megpróbálsz elmélyedni a részletekben és mögé nézni a dolgoknak! 

Így hat éves kora környékén kaptuk "ajándékba" a szeretlek szót Zsombitól! Egy spontán öleléskor bukott ki belőle, nekem meg majd kiugrott a szívem a helyéről, könny gyűlt a szemembe! Pedig nem is engem ölelt, hanem a jelenlegi "kedvencét" az édesapját! Ennél boldogítóbb nemigen van, mikor az egyik szerelmem szerelmet vall a másiknak! Ezek felbecsülhetetlen értékek számomra, minden ilyen alkalom az egész napomat bearanyozza! 

Hogy értsétek milyen infantilis módon lehet megörülni egy új mozdulatnak, és úszkálni a "csodákban" leírom az új "nap hírét" nektek.

Egyik reggel (a napokban) ébredés után kérdezem Zsombit, hogy hol a reggeli ölelésem? 

Tudnotok kell, hogy ezt a kérdést ő nem érti meg, de miután párszor elismételtem és néztünk egymásra, mint két jó szándékú külföldi turista egy múzeum előtt, rám nézett, majd magára mutatott ( a szívére) és annyit mondott: szeretlek! 

Na, kész! Könnyek potyognak, hálaimát rebegek. Talán azok is átélnek hasonlót, akiknek normálisan (?) fejlődő gyermekük van, csak ők 1-2 éves koruk körül?

Mint minden ilyen világot megrengető dolog alkalmával, most is azonnal tárcsázom Zsoltit, hogy elmeséljem neki az újabb áttörést: a gyerek magára mutatott!!! Nem, nem a szeretlek szó, ennél jóval több! Magára mutatott!!!  Ha eszembe jut, azóta is mosolyognom kell! Az én kisfiam egy zseni! Annyira imádom érte, hogy így igyekszik! 

Sokan nem értik, hogy miért kell ennek ennyire örülni??? De ezek az apró lépések, csöppnyi csodák, melyekre ráerősítve juttatják el Zsombit olyan fejlődésbeli ugrásokhoz, melyeket egy "csodákban nem hívő", két lábbal a földön álló vagy nem ennyire figyelmes ember is észrevesz és értékel!

Hasonlatos ez egy állat "megszelídítéséhez" vagy egy lóval való kapcsolat kialakításához. (utóbbiban volt részem, és sokat segítenek nekem azok az információk a gyermek vezetésében)

Apró, szinte láthatatlan lépések építik fel a bizalmat, formálják a kapcsolatot, alakítják ki a kötődést.

Ezek a kis csodák az út melletti kilométerkövek, melyek igazolják, hogy arról nem tértünk le. 

Ahogyan nem lehet állandóan ebben az örömmámorban úszni, éppúgy megfigyelhető, hogy Zsombor kis meglepetései is periodikusan jelennek meg. 

Pont, mint egy lépcsősor. 

Egy nagy ugrás felfelé, egy kicsi stagnálás azon a szinten, majd ismét valami újdonság, mely új lendületet ad! Lao-Ce jut eszembe ilyenkor, aki azzal biztat, hogy "A tízezer mérföldek is a lábunk alatt kezdődnek."

Ahogy a gyerek mellett kialakítottuk a minimális eredmény -maximális öröm párosát, ez beleivódott mindennapi életünkbe, és minden cselekedetünkbe. 

Örülünk, ha esik a hó, mert mehetünk szánkóval oviba, és csodaszép, ha esik az eső, az azért jó, mert behúzódva a jó meleg lakásba igazán odafigyelhetünk egymásra, beszélgethetünk, játszhatunk, süthetünk, olvashatunk hármasban. 

Ha a Nap süt, akkor meg egyszerűen minden jó, úgy ahogy van! :)

Másik nagy élményem, hogy már egyre többször figyeli meg a körülötte zajló világot. Egyik nap az oviból hazafelé a templomra mutat: bimmbamm! Végre! De jó! Mondhatok neki pár szót róla: Igen, ez a templom, ebben van a bimmbamm, a harang, és nézd milyen magas a torony, és a legtetején pedig egy csillag! 

Másnap reggel ő lett az idegenvezetőm: bimmbamm, templom, háza, csillag!

Elmesélte nekem mit tanult tegnap. Ugyan a mondat alkotásával gondjai vannak, de a lényeget elsőre megjegyezte!

Az esti fürdetésnél újabb megfigyelésével örvendeztetett meg. 

Bekapcsoltam a cirkót, hogy befűtsek egy kicsit, mire pancsizni fogunk. A cirkó neki nagy érdekesség, percekig tudná figyelni, hogy a meleg vizet kinyitva beindul, elzárva pedig kikapcsol. (Most ez a varázslat a lámpakapcsolgatás helyett.)

Szóval ezen az estén rohan értem, anya, anya! Beráncigál a fürdőbe, hasra veti magát a törülközőtartós radiátor előtt és a falból kijövő csőre mutat: Víz! Majd kis kezével követi a víz útját a radiátorban! Büszkén és egyben kérdőn néz rám! Én ismét elalélok! (Nevessetek ki!) Milyen okos, milyen ügyes, és mennyire csodás megfigyelés ismét! 

De ekkor repetát is kaptam. Látva a nagy sikert, gyorsan kinyitotta a mosdó csapját, majd elzárta és a mosdókagyló alatt futó lefolyócsőhöz nyúlt! Víz! Hát be kell valljam nektek, ezek az apró lépések jelentik számomra a "fizetséget" a fáradozásaimért.

Ha így szemlélem a világot szinte minden órára jut "örülnivaló". Most épp a nap sütött ki, ahogy ezt leírtam, mintegy visszaigazolva a leírtakat. Máris mosolyog a lelkem.

Semmiképp sem szeretnék megfeledkezni azokról a csodálatos emberekről sem, a barátaimról, családom tagjairól ismeretlen ismerősökről sem, akik ugyanennyi boldog pillanatot, kedves szót, figyelmességet hoznak az életembe! Köszönöm Nektek!

Valóban fontos mindig úgy bánni az embertársainkkal, ahogyan mi is szeretnénk, hogy velünk bánjanak.

Főként igaz ez azokra a kis emberekre, akiket mi fiainknak és lányainknak hiszünk. 

Hisz a legtöbb boldog percet, felejthetetlen élményt egymástól kapjuk!

Minden pillanatban hasznosnak lenni, észrevenni és begyűjteni a világ varázslatait, szépségeit!

Nekem ez az út adja a sikert, a boldogságot, a hitet, a reményt, és a derűs előretekintést!

Örüljetek hát minden egészségesen töltött pillanatnak, beszélgetésnek, megoldandó feladatnak, gondnak, bajnak mely érleli, edzi és összehozza a lelkeket! 

Találjátok meg a bosszúságban az értelmet, a kihívást, és a benne rejlő fejlődés lehetőségét! Higgyetek a Jóistenben (vagy bárhogyan is hívjátok: a sorsban, végzetben, univerzális törvényszerűségben), és Magatokban, és csak azután bárki másban! Higgyétek, hogy számotokra az a jó út, amin jártok! Csak induljatok el végre, és élvezzétek!

Minden egyes akadállyal fejlődtök, és minden egyes apró öröm pedig támogat benneteket!

E könnyed bejegyzés végére egy kicsit mélyebbet tartogattam.

Egyik nagy kedvencemtől idézek, Szepes Máriától: 

" Az ősi kinyilatkoztatások, vallások, különféle filozófiai rendszerek felelnek ugyan ezekre a kérdésekre, de különös törvény, hogy hiába ömlik évezredek sokféle kútjából az egylényegű forrás, az emberben mindig csak egyetlen kút vize válik életelixírré - amelyet sajátosan övének érez. Míg rá nem talál, addig nyugtalan átutazó minden eszmében, vallásban vagy tagadásban.

Ez a törvény hajszolja ki a lelket a nyájból, hogy megjárja a hosszú, magányos utat a hiszékenységtől a kételyen, majd a tudáson át a teljes megismerésig, a külső vallástól a belső vallásig. Minden olyan kísérlet fiaskóval végződött eddig, amely félelemkeltéssel, szuggesztióval vagy erőszakkal meg akarta fosztani az embert isteni jogától, hogy az egyetlen igazságot a maga módján keresse meg"