Az alábbi Hermész Triszmegisztosz
idézet ihlette ezt az amúgy is régen bennem motoszkáló témát. Zsombor kapcsán naponta
„kell foglalkoznom” a másság társadalmi
megítélésével, holott egyedi és megismételhetetlen voltomnál fogva engem is (és természetesen Téged is) éppen
annyira érint.
„Az emberek többségében tudniillik rosszindulat
lakozik, mégpedig a megfontoltság és
az univerzum dolgaiban való jártasság hiánya miatt. A szent vallás megértése, mely mindennek az alapja, a
világban létező összes bűn megvetéséhez vezet, és ellát az ellenük felhasználható
gyógyszerrel is; amikor viszont a tudatlanság nyilvánul meg, a bűnök
kifejlődnek, és a lelken gyógyíthatatlan sebet ejtenek. A lélek vétkekkel
fertőzve megduzzad a mérgezettségtől csak
a tudás és megértés gyógyíthatja meg.”
A guruk, jógik, úgynevezett
„felébredett” elmék szelídsége ebből a tudásból fakad. Sajnos úgy érzem odébb
van még, mikor az ilyen emberek száma eléri a kritikus tömeget és fordulat áll
be az emberiség hozzáállásában. „Mert
szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak,
akik megtalálják azt.” (Máté 7.14)
Ha azt gondolod, hogy a másság
kérdése csak egy szűk réteg problémája, gondolkozz csak el az alábbiakon.
Kit is nevezünk „másnak”
„deviánsnak”? (és most felejtsük el egy pillanatra, hogy manapság a másság
alatt mindenki a homoszexualitást érti)
Mindenkit,
aki, vagy akinek viselkedése, külseje, szokásai vagy életvitele számunkra
ismeretlen, érthetetlen vagy
félelmet keltő. Felcímkézzük embertársainkat megannyi körülírhatatlan
betegséggel, bolondnak, különcnek titulálunk mindenkit, aki kicsit is eltér az
általunk megszokottól. Nem szánunk időt és energiát annak feltérképezésére,
hogy vajon az az ember miért ilyen, mik az ő mozgató rugói, múltja és jelene,
egyszerűen csak ítéletet mondunk.
Miért nem használjuk istentől
kapott értelmünket jó irányban? Ez az értelem tenné lehetővé, hogy
vigyázzunk a gyengébbekre, gyámolítsuk őket, segítsünk nekik. Ehhez persze kell
egy bölcs, higgadt életszemlélet és
annak igénye, hogy megértsünk másokat. Ezáltal
felismerhetjük, hogy Ők is adnak nekünk!
Sajnálatos módon ez a felismerés
csak azon keveseknek adatott meg, akik az átlagosnál nagyobb szociális érzékenységgel
vannak megáldva vagy fogyatékos családtagjuk illetve saját másságuk révén
hasonló helyzetben vannak.
Ne felejtsük el, hogy mindenki más valamiben! Régen rossz, ha
valaki azt gondolja, hogy Ő normális, azaz átlagos! Akkor már kihalt belőle
az igény saját egyediségének megvalósítására.
A körülöttem élőket figyelve azt
vettem észre, hogy kivétel nélkül mindannyian újszerű ötletekkel, sajátos
megoldásokkal, egyedi gondolkodásmóddal és számos utánozhatatlan művészi vagy
sport tehetséggel vannak megáldva. Sokatokról azonban ez csak nagyon hosszú
ismeretség után derült ki számomra!
Miért fosztjátok meg a világot Önmagatok utánozhatatlanságától?
Még mindig azt hiszitek, hogy
rátok nem tartozik a másság megítélése?
Én azt tapasztalom, ha valakinek az
átlagostól eltérő vagy merész gondolatai vannak, azt csak kevesen merik
nyilvánosságra hozni. Legtöbbünk nem meri felvállalni, csak magában dédelgeti
álmai megvalósítását (pl: hogy híres énekes vagy költő válhat belőle) és csak a
szűk környezetének mesél róla.
Egész életében csak halogatja, hogy egyszer „lesz belőle
valaki”, tulajdonképpen az a valaki, aki már születése pillanatában benne
rejtőzött: az Isteni tálentum formájában.
Van, aki annyira elnyomja a benne
lévő vágyakat, hogy már nem is beszél róla senkinek, sőt sokszor már ő maga sincs tudatában egykori álmainak.
Ők azok, akik a környezetük számára is elfogadható vagy általuk javasolt „tisztességes” kenyérkereső munkát
választanak ahelyett, hogy hivatást
választanának. Hivatást: amire „elhívást”
érez a lélek!
Azt tanulni, ami érdekel, annak elsajátítása
nem okoz erőfeszítéseket, hanem lélek-emelő
tevékenység számunkra.
Kimagasló eredményeket és az ezzel járó lelki
békét és elégedettséget csak
azok érik el, akik munkájukat nem kötelességként végzik, hanem
szórakozásként. Akik nem elfáradnak, hanem feltöltődnek
tőle.
A legfinomabb süteményeket az a
háziasszony süti, akinek hobbija a szakácsművészet. A legszebb kertje azoknak
van, akik minden szabad percüket a veteményesben töltik, mert jól érzik magukat
a növényekkel való foglalatoskodás közben.
Vannak, akik oly bátrak, hogy előállnak
reform ötleteikkel, kiélik művészi hajlamaikat, de merev gondolkodású, vagy az
önkifejezés szabad megélésére képtelen és
irigy
környezetük gúnyt űz belőlük, kirekeszti, vagy súlyos esetekben, mint a
középkorban üldözi őket.
Kevesen ismerik fel, hogy az evolúció, a technikai újítások mindig
valamiféle jó értelemben vett „deviancia” valami másfajta világlátás
eredményeképp születtek. (deviáns= „
az útról letért”, mai értelmezésben a közösség, a társadalom által elfogadott
normáktól eltérő)
Gondoljunk bele a hajdani
növénynemesítők munkájába!
Egyszer csak nőtt egy sokkalta
nagyobb paradicsom, mint azt megelőzően „normális” volt. A jó kertész abból
fogott magot és próbálta továbbvinni a számára kívánatos tulajdonságokat. A
paradicsomnövények szempontjából „góliát” társuk deviáns volt, a csoporttól
igen eltérő.
Így váltak a gyümölcsök és
zöldségek egyre szebbé, nagyobbá és ízletesebbé.
A másság viszi előre a világot! Az emberiség fejlődése az egyediségből
fakad, nem az azonosságból!
Mindannyian tudunk azokról a
„csodabogarakról”, akik megreformálták világnézetünket, vagy technikai
fejlettségünk ugrásszerű fejlődéséhez járultak hozzá. Kortársaik sok esetben szakmai
irigységből, üzleti érdekből vagy tudatlanságból támadták őket vagy
kirekesztőek voltak velük szemben.
1633-ban az inkvizíció elítélte
Galileo Galileit, aki azt állította, hogy a kopernikuszi heliocentrikus
világkép a katolikus egyház nézeteivel szemben nem matematikai modell csupán,
hanem a valóság. Könyveit betiltották és házi őrizetben kellett letöltenie
hátralévő éveit.
Karlsruhei Friedrich Drais von
Sauerbronn-nak, az „őrült bárónak" köszönhetjük a kerékpár elődjének
feltalálását, akit hosszú időn át különcnek tartottak és kigúnyoltak, végül
magányosan, alkoholproblémákkal küszködve, elszegényedve, üldözési mániától
gyötörve hunyt el.
Vagy emlékezzünk egy pillanatra a
váltakozó áram atyjára, akinek nagyszerű felfedezését ma minden háztartásban
alkalmazzuk, Nikola Tesla-ra akit kortársa, Edison több ízben le akart járatni.
Az elmúlt évszázadok csodálatos
technikai fejlettsége sajnálatos módon nem
hozta magával az emberi lélek egymás iránti érzékenységének, empátiájának
fokozódását.
Lelkünk vágyainak háttérbe szorítása azonban diszkomfort érzést,
későbbiekben lelki zavarokat,
pszichoszomatikus tüneteket okozhat. Mindezen tünetek ellenére is a kisebb
ellenállás irányába mozdulunk: vágtatunk tovább a csordával és próbáljuk a
szenvedésünk, boldogtalanságunk és céltalanságunkat hangzatos ideológiákkal
alátámasztani.
Logikus érveket sorakoztatunk fel arra vonatkozóan,
hogy mi milyen kívülálló okok miatt élünk boldogtalan párkapcsolatban, miért
szükséges ragaszkodnunk ahhoz az álláshoz, amitől irtózunk, miért nem
költözhetünk el abból a környezetből, ahol nem érezzük jól magunkat, miért
vagyunk anyagilag leégve és végül megmagyarázzuk magunknak, hogy mi miért nem
tehetjük meg azt, amit valójában szeretnénk.
„Tipeghetünk lábujjhegyen is, abban a reményben, hogy viszonylag ép
bőrrel jutunk el a halálig, vagy élhetünk teljes életet, amelyben minden
célunkat és legmerészebb álmainkat is meg tudjuk valósítani.” (Bob Proktor)
Évekig érlelődött bennem az a
vágy, hogy megosszam másokkal is Zsombi nevelésével kapcsolatos nézeteimet,
tapasztalataimat, élményeimet. Már az a tudat is sokat segített, könnyített a
lelkemen, hogy elhatároztam: blog írásba kezdek.
Amikor van lehetőségem írni,
akkor könnyednek, elégedettnek és boldognak érzem magam, attól függetlenül,
hogy olvassák-e egyáltalán a bejegyzéseimet. Azzal foglalkozom, amit szeretek és ez feltölt.
A társadalmat nem változtathatjuk meg, mi azonban változhatunk!
Elfogadhatjuk a másként
gondolkodókat, bíztathatjuk a körülöttünk élő művész hajlamokkal megáldott barátainkat,
gyámolíthatjuk az elesetteket és alázatot tanulhatunk a környezetünkben élő
beteg vagy fogyatékos emberekkel töltött idő alatt.
Ne felejtsük el, hogy a „társadalom” mi vagyunk!
Ha nem tetszik, amit tapasztalunk,
először a saját házunk táján söprögessünk! Mutassunk
példát empátiából, elfogadásból és legyünk mentorai vagy bátorítói a hozzánk
fordulóknak!
Ne bíráljunk, hanem engedjünk szabad utat azoknak, akik önmagukat
felvállalva az élet teljességének megélésére vagy a világ jobbítására
törekszenek! Ami azonban a létező legfontosabb: ÉLJÜK AZT AZ ÉLETET, AMIT
SZERETNÉNK!
Előbb utóbb, ha mások is átveszik a példánkat már senkinek nem okoz
frusztrációt, hogy kibontakoztathassa valódi lényét!
Ezeken gondolkodtam ma délután,
mikor bizonyosan nem véletlenül ugyanabból a könyvből egyfajta választ is
kaptam az ihletadó idézet után.
Ezzel búcsúzom:
„Ők azt állítják, hogy Istennek meg kellett volna óvnia a világot a
gonosztól; azonban a gonosz úgy található a világban, mint annak szerves része.
A legfőbb Isten, amennyire ésszerű
és lehetséges volt, valóban gondoskodott
annak elhárításáról, mikor az emberiséget
felruházta érzékenységgel, tudással és értelemmel. Egyedül ezekkel a
képességekkel – melyek más állatok fölé helyeznek minket -, kerülhetjük el a
gonosz és bűn kelepcéit.”
Csak imádkozni tudok azért, hogy
mai valóságshow-kon és internetes közösségi portálokon felnövekvő társadalmunk
még idejében észbe kapjon és rácsodálkozzon a világ sokszínűségére, és felismerje,
hogy a különbözőség ugyanúgy Isten műve.
A sokféle emberi ábrázat mind Isten arca!
„Ne ítéljetek, hogy ne
ítéltessetek.
Mert a milyen ítélettel
ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek
néktek.
Miért nézed pedig a szálkát, a
mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van,
nem veszed észre?”
(Máté 7.1-3)
Nem tudhatod, hogy akit megítélsz, az milyen szerepet tölt be Isten
tenyerén.