Jósors avagy balsors?

Egyszerűen nem lehetek elég hálás Zsombornak, azért, hogy egyszerű létezésével ily csodás emberek, barátok közé sodort az élet!

 Ezen a szürke hétköznapon olyan szívmelengető levelet kaptam Verustól, kinek neve fogalom az ezoterikus,
vallásbölcseleti, filozófiai irodalom és egyéb, ritka könyvcsemegék kedvelőinek, hogy legmélyebb bensőmig megborzongtam.

Nemcsak azért mert váratlanul ért, hanem azért is, mert egy monoton, átlagos és sietős hétfőből kiragadott egy pillanatra a csillagok közé, egy magasabb szférába és lelkem megpihenhetett abban a jóleső bizonyosságban, hogy a sorsom általam válik csodálatossá, nagyszerűvé, avagy szenvedéssé.

Én az előbbit választom.

És íme az idézet:


    Hogyan választ az Úr anyát a fogyatékos gyermeknek?

  - részlet Erma Bombeck írásából -

- Arnold Elizabeth: fiú, védőszentje: Mátyás.
- Frederick, Marjorie: leány, védőszentje: Cecília.
- Martin, Caroline: ikrek, védőszentjük. adjuk nekik Gellértet. Ő már hozzászokott a közönségességhez.
Végül az Úr átnyújt egy nevet az angyalnak, és elmosolyodik:
- Ennek az asszonynak adjunk egy fogyatékos gyermeket.
Az angyal kíváncsiskodik:
- Miért éppen neki, Uram? Hisz olyan boldog!
- Éppen azért - mosolyog az Úr. - Hogy adhatnék fogyatékos gyermeket olyan asszonynak, aki nem ismeri a nevetést? Kegyetlenség volna.
- De lesz-e hozzá elég türelme? - kérdezi az angyal.
- Nem akarom, hogy túl sok türelme legyen, mert akkor belefullad az önsajnálatba és elkeseredésbe. Ha túlesik az első megrázkódtatáson és legyőzi a sértettség érzését, jól fog boldogulni a helyzettel.
Figyeltem ma ezt az asszonyt. Megvan benne az az öntudat és függetlenség, amely oly ritka és oly szükséges erény egy anyában. Látod, olyan gyermeket adok neki, aki a saját világában fog élni. Az anyának ezzel kell majd együttélnie, és ez nem könnyű dolog.
- De Uram, talán nem is hisz benned!
Az elmosolyodik:
- Az nem baj. Azon segíthetünk. Ez az asszony tökéletesen megfelel. Megvan benne a megfelelő egészséges önzés.
Az angyal levegőért kapkod:
- Önzés??? Hát az önzés erény?
Az Úr bólogat:
- Ha nem tud néha elszabadulni a gyerekétől, nem fogja bírni a dolgot. Igen, ő az az asszony, akit megáldhatok olyan gyermekkel, aki nem tökéletes. Most még nem tudja, de irigyelni fogják őt. Soha nem fog bedőlni az üres szavaknak. Soha nem fog megtenni konvencionális lépéseket. Amikor a gyermeke először mondja neki, hogy ,,mama!'', csodát fog átélni, és ennek tudatában is lesz. Ha elmeséli vak gyermekének, milyen egy fa vagy a naplemente, olyannak fogja látni a teremtményeimet, amilyennek kevesen látják. Úgy látja majd a dolgokat, olyan tisztán, ahogy én látom. A tudatlanságot, a gonoszságot, az előítéleteket. És megengedem neki, hogy fölébük emelkedjen. Soha nem lesz majd egyedül. Minden napján, élete minden percében mellette leszek, mert az én munkámat fogja végezni, és ez olyan biztos, minthogy mellette állok.
- És ki legyen a védőszentje? - kérdezi az angyal, és tolla megáll a levegőben.
Az Úr elmosolyodik: 

 - Elég ha adunk neki egy tükröt...

Bábel tornya

Az autizmussal történt közelebbi ismeretségem óta keresem a dolgok mélyebb és magasabb értelmét, s ez vezetett engem arra, hogy az ősi bölcsességekbe, szent iratokba és a több ezer éves tudományokba beleássam magam.

Természetesen, mint keresztény kultúrában nevelkedő ember szerettem volna megérteni és a saját életemre levetítve is értelmezni a Bibliát, mely mindennapi szellemi kenyerem.

Számos bibliaértelmezési könyvet olvastam el az elmúlt időben, mert az Ószövetségi rész mély misztikája és összetett szimbólumrendszere igencsak feladta a leckét számomra.

Egyes részei éppen az aktuális élethelyzethez vagy egy rég feltett kérdésemre szolgálnak válaszul.

Ilyen élményben volt részem most is.

Miközben több magyarázó könyv segítségével próbáltam megérteni a Bábeli zűrzavar történetét, egyszer csak egy más állapotban találtam magam. Mintha olvasás közben egy meditációm kellős közepébe csöppentem volna.

Nem hittem a szememnek, a könyvből az autizmus, hogy pontosabb legyek: Zsombi „autizmusának” egyik kardinális kérdésére kaptam meg a választ!

Elcsodálkoztam, hogyan lehet, hogy az író az autizmusról ír egy bibliaértelmezésben?

Visszaolvastam és sehol sem találtam az átélt üzenetet. Ekkor jöttem rá, hogy a Bábeli történet csak megvilágított számomra valami új felfedezést, és hogy az elmúlt percekben valójában nem is olvastam, hanem mintegy elrévülten bámultam a könyv lapjait. 

Magamhoz vettem az ilyen "sugalmazott" alkalmakra az ágyam mellé készített füzetet és elkezdtem írni.

Gyorsan és magától értetődően kanyarodtak ki belőlem a mondatok, mintha egy előadáson jegyzetelnék. 

Ahogy a férjem szokta mondani: „letöltöttél egy új fájlt a témában”.:)

Tényleg valami hasonló történik velem ilyenkor. Rákeresek egy témára, vagy régóta foglalkoztat egy kérdés és egyszer csak elindul a "letöltés". 

„Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.” (Lukács 11:9)

Ilyenkor csak írok és írok a füzetbe, miközben bennem teljesen érthetően összeáll a kép, a válasz, amit kerestem. Már csak az okoz nehézséget, hogy ezt a számomra világos és logikus dolgot úgy leírjam, hogy mások számára is érthető legyen.

Természetesen nem állítom, hogy az „érkezett” információk helyesek, de talán más, érdekes megvilágításba helyezik az autizmust, mint tünetegyüttest néha talán még kialakult világképünket is. A blog oldalain egyszerűen „csak hangosan gondolkodom”, megosztom veletek az én személyes hipotéziseimet.

A kérdés, ami régóta foglalkoztat az, hogy Zsombor miért csak töredékesen érti a beszédet (csak a konkrétumokat), miközben oly zseniális a memóriája?

Ekkor találtam magam egy mesebeli fordulattal a Bábeli torony lábánál, mely megvilágosította számomra a választ.

Körültekintve kortalan embertömegeket láttam, akik hangok nélkül beszélgettek, szavak nélkül meséltek egymásnak.

Megértettem, hogy ez a Bábel előtti ősi egynyelvűség időszaka, mikor az emberek, mint egy izgalmas Szepes Mária sci-fi regényben telepatikus úton, képi-nyelven közvetítik mondandójukat a másiknak. Egyszerűen ez számukra a természetes.

A képek, a szimbólumok egyszerre hatják át a fizikai-lelki-szellemi síkokat, félreértéseknek, zavarnak, káosznak nincs módja beférkőzni az emberek közé.

Ez a fejlettségnek az a –számomra a jelenleginél magasabb- foka mely megelőzte a beszéd kialakulását és annak megértését.

Ez a lépcsőfok, melyen Zsombor ott felejtkezett. Ő leragadt a Bábel előtti mennyei állapotokban, még az „angyalok asztrális nyelvét” beszéli, ezért is oly esetlen ezzel  a képekhez és szimbólumokhoz képest lebutított, durva nyelvvel, amit mi beszédnek hívunk.

Túl finom és cizellált ehhez az ő belső világa.

Ebben a révületben úgy éltem meg, hogy a telepátiának ezen a fokán, ahol érzést és képet egymástól elválaszthatatlan egységként közvetítünk egymás felé, hazudni nem lehet, ezért világossá vált számomra Zsombor értetlensége mai kommunikációnk minősége felett.

Mintha az autizmussal megáldott emberek, és a többi gyermek is bizonyos korig ebben a Bábel előtti időkben léteznének köztünk, melyben a képi látás és memória, az intuíció és a (többnyire szeretteikkel való) telepatikus közlés természetes.

Zsombor ide a „földi Bábelbe” leérkezve továbbra is ebben az ősi egységélményben szeretne maradni, s próbál minket ráébreszteni arra, hogyan is térhetünk ide vissza.

Ahogy ezen álmélkodtam felvillant előttem megoldásként a Pünkösd-misztériuma: a „Szent Szellem” kiáradása.

Ahogy a Biblia írja:

„És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.”

„….egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.”  (tehát újra egy-közös Isteni nyelven értenek)

„Álmélkodának pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?

Mimódon halljuk hát őket , kiki közülünk a saját  nyelvén, amelyben születtünk?”

(Ap.csel. 2:4,6,7,8)

Fent említett szemelvény vetítette előre számomra miként lehet majd újra közös nyelvet találnunk az autizmussal élők és köztünk: bábeliek között.

Ha minket is a „Szent Szellem” az istennel összekötő szeretet energia hat át: újra megérthetjük egymást. Nem a szavak csalfa, félreérthető módján, hanem a közlés őseredeti és romlatlan élményszintjén, ahol nincs hazugság, nincs félreértés vagy torzított mögöttes tartalom.

Tiszta szándék vezérel majd minket újra, erre tanít Zsombor minden nap, megfeszített munkával, hisz ő nem érti a hazugságot, de érzi a gondolat és a kimondott szó közti eltérést.

Minden gyermek hordozza ezt a Bábelt-megelőző képi látásmódot és intuitív élményvilágot, melyből mi próbáljuk kizökkenteni őket saját egyszerűbb, de kezdetlegesebb kommunikációs világunkba.

Nos, az autista gyermekek nagy része sosem zökken ki ebből az állapotból, nem hajlandó feladni az igényét a magasabb minőségű kapcsolatteremtés lehetőségére, vagy egyszerűen nem fogadja el ezt a bábeli állapotot.

Vannak azonban olyan gyermekek, mint az én kisfiam, akik tanítói célzattal elkezdik tanulni a beszédet, annak ellenére, hogy számukra a képi világukhoz képest a szavak kifejezőképessége oly otromba. Zsombi minden egyes új szavával, új kifejezésével jutalmaz és motivál arra, hogy keressem, kutassam azt a közös nevezőt, amellyel feloldhatjuk a nyelvzavart és „mi” és „ők” újra egy nyelvet beszélhessünk”.

„ Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. Minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…”

/Antoine De Saint-Exupéry: A kis herceg/

Csodálatos élményben volt részem azáltal, hogy a könyv egy sora elrepített egy misztikus, ősi tájra a bábeli időkbe, s lelki szemeim segítségével visszatekintve embermilliók üzentek nekem válaszul a feltett kérdésemre.

Sokaknak ez a vízió mese csupán, nekem azonban a mesés valóság!