2014. június 30., hétfő

Társadalom kontra másság




Az alábbi Hermész Triszmegisztosz idézet ihlette ezt az amúgy is régen bennem motoszkáló témát. Zsombor kapcsán naponta „kell foglalkoznom” a másság társadalmi megítélésével, holott egyedi és megismételhetetlen voltomnál fogva engem is (és természetesen Téged is) éppen annyira érint.

„Az emberek többségében tudniillik rosszindulat lakozik, mégpedig a megfontoltság és az univerzum dolgaiban való jártasság hiánya miatt. A szent vallás megértése, mely mindennek az alapja, a világban létező összes bűn megvetéséhez vezet, és ellát az ellenük felhasználható gyógyszerrel is; amikor viszont a tudatlanság nyilvánul meg, a bűnök kifejlődnek, és a lelken gyógyíthatatlan sebet ejtenek. A lélek vétkekkel fertőzve megduzzad a mérgezettségtől csak a tudás és megértés gyógyíthatja meg.

A guruk, jógik, úgynevezett „felébredett” elmék szelídsége ebből a tudásból fakad. Sajnos úgy érzem odébb van még, mikor az ilyen emberek száma eléri a kritikus tömeget és fordulat áll be az emberiség hozzáállásában. „Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.” (Máté 7.14)

Ha azt gondolod, hogy a másság kérdése csak egy szűk réteg problémája, gondolkozz csak el az alábbiakon.

Kit is nevezünk „másnak” „deviánsnak”? (és most felejtsük el egy pillanatra, hogy manapság a másság alatt mindenki a homoszexualitást érti)  
Mindenkit, aki, vagy akinek viselkedése, külseje, szokásai vagy életvitele számunkra ismeretlen, érthetetlen vagy félelmet keltő. Felcímkézzük embertársainkat megannyi körülírhatatlan betegséggel, bolondnak, különcnek titulálunk mindenkit, aki kicsit is eltér az általunk megszokottól. Nem szánunk időt és energiát annak feltérképezésére, hogy vajon az az ember miért ilyen, mik az ő mozgató rugói, múltja és jelene, egyszerűen csak ítéletet mondunk.


Miért nem használjuk istentől kapott értelmünket jó irányban? Ez az értelem tenné lehetővé, hogy vigyázzunk a gyengébbekre, gyámolítsuk őket, segítsünk nekik. Ehhez persze kell egy bölcs, higgadt életszemlélet és annak igénye, hogy megértsünk másokat. Ezáltal felismerhetjük, hogy Ők is adnak nekünk!
Sajnálatos módon ez a felismerés csak azon keveseknek adatott meg, akik az átlagosnál nagyobb szociális érzékenységgel vannak megáldva vagy fogyatékos családtagjuk illetve saját másságuk révén hasonló helyzetben vannak.

Ne felejtsük el, hogy mindenki más valamiben! Régen rossz, ha valaki azt gondolja, hogy Ő normális, azaz átlagos! Akkor már kihalt belőle az igény saját egyediségének megvalósítására.

A körülöttem élőket figyelve azt vettem észre, hogy kivétel nélkül mindannyian újszerű ötletekkel, sajátos megoldásokkal, egyedi gondolkodásmóddal és számos utánozhatatlan művészi vagy sport tehetséggel vannak megáldva. Sokatokról azonban ez csak nagyon hosszú ismeretség után derült ki számomra!
Miért fosztjátok meg a világot Önmagatok utánozhatatlanságától?


Még mindig azt hiszitek, hogy rátok nem tartozik a másság megítélése?

Én azt tapasztalom, ha valakinek az átlagostól eltérő vagy merész gondolatai vannak, azt csak kevesen merik nyilvánosságra hozni. Legtöbbünk nem meri felvállalni, csak magában dédelgeti álmai megvalósítását (pl: hogy híres énekes vagy költő válhat belőle) és csak a szűk környezetének mesél róla.
 Egész életében csak halogatja, hogy egyszer „lesz belőle valaki”, tulajdonképpen az a valaki, aki már születése pillanatában benne rejtőzött: az Isteni tálentum formájában.
Van, aki annyira elnyomja a benne lévő vágyakat, hogy már nem is beszél róla senkinek, sőt sokszor már ő maga sincs tudatában egykori álmainak. Ők azok, akik a környezetük számára is elfogadható vagy általuk javasolt „tisztességes” kenyérkereső munkát választanak ahelyett, hogy hivatást választanának. Hivatást: amire „elhívást” érez a lélek!

Azt tanulni, ami érdekel, annak elsajátítása nem okoz erőfeszítéseket, hanem lélek-emelő tevékenység számunkra.

Kimagasló eredményeket és az ezzel járó lelki békét és elégedettséget csak azok érik el, akik munkájukat nem kötelességként végzik, hanem szórakozásként. Akik nem elfáradnak, hanem feltöltődnek tőle.

A legfinomabb süteményeket az a háziasszony süti, akinek hobbija a szakácsművészet. A legszebb kertje azoknak van, akik minden szabad percüket a veteményesben töltik, mert jól érzik magukat a növényekkel való foglalatoskodás közben.
Vannak, akik oly bátrak, hogy előállnak reform ötleteikkel, kiélik művészi hajlamaikat, de merev gondolkodású, vagy az önkifejezés szabad megélésére képtelen és irigy környezetük gúnyt űz belőlük, kirekeszti, vagy súlyos esetekben, mint a középkorban üldözi őket.

Kevesen ismerik fel, hogy az evolúció, a technikai újítások mindig valamiféle jó értelemben vett „deviancia” valami másfajta világlátás eredményeképp születtek. (deviáns= „ az útról letért”, mai értelmezésben a közösség, a társadalom által elfogadott normáktól eltérő)

Gondoljunk bele a hajdani növénynemesítők munkájába!

Egyszer csak nőtt egy sokkalta nagyobb paradicsom, mint azt megelőzően „normális” volt. A jó kertész abból fogott magot és próbálta továbbvinni a számára kívánatos tulajdonságokat. A paradicsomnövények szempontjából „góliát” társuk deviáns volt, a csoporttól igen eltérő.
Így váltak a gyümölcsök és zöldségek egyre szebbé, nagyobbá és ízletesebbé.

A másság viszi előre a világot! Az emberiség fejlődése az egyediségből fakad, nem az azonosságból!


Mindannyian tudunk azokról a „csodabogarakról”, akik megreformálták világnézetünket, vagy technikai fejlettségünk ugrásszerű fejlődéséhez járultak hozzá. Kortársaik sok esetben szakmai irigységből, üzleti érdekből vagy tudatlanságból támadták őket vagy kirekesztőek voltak velük szemben.
1633-ban az inkvizíció elítélte Galileo Galileit, aki azt állította, hogy a kopernikuszi heliocentrikus világkép a katolikus egyház nézeteivel szemben nem matematikai modell csupán, hanem a valóság. Könyveit betiltották és házi őrizetben kellett letöltenie hátralévő éveit.
Karlsruhei Friedrich Drais von Sauerbronn-nak, az „őrült bárónak" köszönhetjük a kerékpár elődjének feltalálását, akit hosszú időn át különcnek tartottak és kigúnyoltak, végül magányosan, alkoholproblémákkal küszködve, elszegényedve, üldözési mániától gyötörve hunyt el.
Vagy emlékezzünk egy pillanatra a váltakozó áram atyjára, akinek nagyszerű felfedezését ma minden háztartásban alkalmazzuk, Nikola Tesla-ra akit kortársa, Edison több ízben le akart járatni.

Az elmúlt évszázadok csodálatos technikai fejlettsége sajnálatos módon nem hozta magával az emberi lélek egymás iránti érzékenységének, empátiájának fokozódását.

Lelkünk vágyainak háttérbe szorítása azonban diszkomfort érzést, későbbiekben lelki zavarokat, pszichoszomatikus tüneteket okozhat. Mindezen tünetek ellenére is a kisebb ellenállás irányába mozdulunk: vágtatunk tovább a csordával és próbáljuk a szenvedésünk, boldogtalanságunk és céltalanságunkat hangzatos ideológiákkal alátámasztani.

Logikus érveket sorakoztatunk fel arra vonatkozóan, hogy mi milyen kívülálló okok miatt élünk boldogtalan párkapcsolatban, miért szükséges ragaszkodnunk ahhoz az álláshoz, amitől irtózunk, miért nem költözhetünk el abból a környezetből, ahol nem érezzük jól magunkat, miért vagyunk anyagilag leégve és végül megmagyarázzuk magunknak, hogy mi miért nem tehetjük meg azt, amit valójában szeretnénk.

„Tipeghetünk lábujjhegyen is, abban a reményben, hogy viszonylag ép bőrrel jutunk el a halálig, vagy élhetünk teljes életet, amelyben minden célunkat és legmerészebb álmainkat is meg tudjuk valósítani.” (Bob Proktor)

Évekig érlelődött bennem az a vágy, hogy megosszam másokkal is Zsombi nevelésével kapcsolatos nézeteimet, tapasztalataimat, élményeimet. Már az a tudat is sokat segített, könnyített a lelkemen, hogy elhatároztam: blog írásba kezdek.
Amikor van lehetőségem írni, akkor könnyednek, elégedettnek és boldognak érzem magam, attól függetlenül, hogy olvassák-e egyáltalán a bejegyzéseimet. Azzal foglalkozom, amit szeretek és ez feltölt.

A társadalmat nem változtathatjuk meg, mi azonban változhatunk!

Elfogadhatjuk a másként gondolkodókat, bíztathatjuk a körülöttünk élő művész hajlamokkal megáldott barátainkat, gyámolíthatjuk az elesetteket és alázatot tanulhatunk a környezetünkben élő beteg vagy fogyatékos emberekkel töltött idő alatt.

Ne felejtsük el, hogy a „társadalom” mi vagyunk!

Ha nem tetszik, amit tapasztalunk, először a saját házunk táján söprögessünk! Mutassunk példát empátiából, elfogadásból és legyünk mentorai vagy bátorítói a hozzánk fordulóknak!
Ne bíráljunk, hanem engedjünk szabad utat azoknak, akik önmagukat felvállalva az élet teljességének megélésére vagy a világ jobbítására törekszenek! Ami azonban a létező legfontosabb: ÉLJÜK AZT AZ ÉLETET, AMIT SZERETNÉNK!



Előbb utóbb, ha mások is átveszik a példánkat már senkinek nem okoz frusztrációt, hogy kibontakoztathassa valódi lényét!
Ezeken gondolkodtam ma délután, mikor bizonyosan nem véletlenül ugyanabból a könyvből egyfajta választ is kaptam az ihletadó idézet után.

Ezzel búcsúzom:
„Ők azt állítják, hogy Istennek meg kellett volna óvnia a világot a gonosztól; azonban a gonosz úgy található a világban, mint annak szerves része. A legfőbb Isten, amennyire ésszerű és lehetséges volt, valóban gondoskodott annak elhárításáról, mikor az emberiséget felruházta érzékenységgel, tudással és értelemmel. Egyedül ezekkel a képességekkel – melyek más állatok fölé helyeznek minket -, kerülhetjük el a gonosz és bűn kelepcéit.”
Csak imádkozni tudok azért, hogy mai valóságshow-kon és internetes közösségi portálokon felnövekvő társadalmunk még idejében észbe kapjon és rácsodálkozzon a világ sokszínűségére, és felismerje, hogy a különbözőség ugyanúgy Isten műve. A sokféle emberi ábrázat mind Isten arca!

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?”
(Máté 7.1-3)

Nem tudhatod, hogy akit megítélsz, az milyen szerepet tölt be Isten tenyerén.

Nincsenek megjegyzések: